9 szavazattal választották meg Mokánszkyt alpolgármesternek, és ugyanennyivel lett Kászonyi a pénzügyi bizottság elnöke. Mokánszkyra dokumentáltan nem szavazott a három megjelent MSZP-s, és vélelmezhetően két Fideszes. Mivel Kászonyinak ellenjelöltje Bóth volt, aki három szavazatot kapott, nála is ez a szétosztás tűnik logikusnak.
A közös pont Kászonyi és Mokánszky pozícionálásában Fördős, hiszen Mokánszky Fördős első számú bizalmasa, Kászonyi pártja, a Jobbik pedig dokumentáltan Fördős polgármesterségét támogatta. A kiszavazások tehát Fördős pozíciói ellen irányultak, és jeleztek Fördős felé.
Mivel a személyi döntésekben sikerült Fördősnek, a KDNP-nek és a Fidesznek megállapodnia (amihez a Jobbik is csatlakozott), az első kérdés az, hogy a két kiszavazó előzetesen jelezte-e frakciójában a kiszavazási szándékát, vagy sem.
Amennyiben nem jelezték, akkor ártottak a frakciójuknak, hiszen akkor a frakció abba a helyzetbe került, hogy 7 szavazatot ígért, de csak 5-öt adott , ami a későbbiekben gyengítheti a tárgyalópozícióit. Azt is hozzá kell tennem, hogy nem profi pókerjátékosok alkotják a váci képviselőtestületet, tehát a kiszavazók személyét valószínűleg minden képviselő nagyon jól tudja, akár bejelentették kiszavazásukat, akár nem. Ha tehát valaki egy titkos szavazás során kiszavaz előzetes bejelentés nélkül, akkor frakciótársai előtt sokat veszít renoméjából.. Mindebből az következik, hogy stratégiai kérdésben bejelentés nélkül kiszavazni, az több, mint bűn, az hiba.
Ha viszont a két kiszavazó bejelentette kiszavazási szándékát (és én inkább ezt tartom valószínűnek), akkor a Fidesz frakcióban még jó néhány meccs fog lezajlani a szükséges politikai alkuk megkötésekor. Ezt a belső feszültségteli helyzetet pedig a Fidesz vezetőjének Petőnek kell megfelelően kezelnie.
Fördősnek pedig, mint az elején említettem, ugyancsak főhet a feje a két kiszavazó miatt. Koalíció ugyanis nem köttetett, még informálisan sem, hiszen nincs intézményesített, mondjuk havi rendszerességű Fidesz-KDNP várospolitikai egyeztető fórum (aminek megléte ugyan korlátozná Fördős mozgásterét, de a két kiszavazóét is…), tehát az aktuális ad-hoc alkuk során Fördősnek azzal is kell foglalkoznia, hogy a kiszavazók ne gyűjtsenek még két további embert maguk mellé valamely fontos részkérdésben.
Fontos részkérdés pedig lesz, mert egy költségvetés egyes részkérdései százmilliós nagyságrendűek tudnak lenni, amihez oktatási vagy egészségügyi vonalon be lehet még két támogatót gyűjteni. Legyen ugyanis világos, a város nehéz helyzetben van, nehezebb helyzetben, mint korábban. Az ipar nem be, hanem elköltözik, a kórház taxaméterét egyszer csak lecsapják tessék fizetni felkiáltással, tehát feszes (jelentése feszültségeket vállaló) költségvetésre van szükség.
Fördősnek emiatt el kell érnie, hogy a Fidesz frakció többsége, ha szeretni nem is fogja, de legalább respektálja őt. Ha ezt eléri, akkor sikeresen végigcsinálja a ciklust. Ha nem, akkor négy éven keresztül fog folyni a darálás, és hogy erre ki megy rá: Fördős, Pető, a váci Fidesz, a váci KDNP, vagy akár mindegyikük, azt ember ki nem számítja.