A Schmitt ügy egyik mellékzöngéje volt, hogy az ominózus tévéinterjú készítőjét, Obersovszkyt seggnyalónak nevezték. Tény, hogy Obersovszky szuperlojális volt az akkor még köztársasági elnök Schmitt-tel szemben. Két körülmény azért Obersovszky mentségéül mondható. Az egyik, hogy a mindenkori köztársasági elnök mindenkor hazánkat jeleníti meg, és nem biztos, hogy ebben a helyzetben a riporter feladata lenne darabjaira szétszedni az elnök mondatait. A másik tényező pedig az lehet, hogy Obersovszky már bukott politikusnak látta Schmittet, és úgy vélte, hogy megadja a lehetőséget Schmittnek, hogy elmondhassa az igazát. Hogy ez így volt, vagy éppen, hogy nem, és az interjút egy Obersovszky-Fidesz kommunikálás előzte meg, azt persze nem tudom.
Viszont a seggnyalókról tényleg kell beszélni. Seggnyalók ugyanis előfordulnak hazánk közéletében, mégpedig nagy számban. Ne legyenek illúzióink, jó néhány seggnyaló működése kellett ahhoz, hogy csak most mondjon le Schmitt. Milyen elegáns lett volna, milyen jó lett volna, ha a március 15-i ünnepségek, a kitüntetések átadása után, a bizottsági jelentés elkészülte előtt mondott volna le Schmitt! Azt gondolom, hogy mindez meg is történt volna, ha a környezetében azok a tisztességes, konzervatív, nemzeti érzelmű emberek lettek volna, akik vállalták „különvéleményüket”.
Ezzel szemben hazánkban a közéletben keverő seggnyalók száma már régóta meghaladja azt a mértéket, amit hazánk képes lenne eltartani.
Kik is a seggnyalók, és milyen mechanizmus alapján működnek? Először is vannak olyan emberek akik igen gazdagok, vagy jelentős hatalommal bírnak (cégvezetők, politikusok). Ez a társadalmi státus könnyen hozhatja a realitástól való elszakadást, ugyanis cselekedeteik sikeressége és társadalmilag .hasznos mivolta nem mutat korrelációt. Ez egy pszichikai labilitást szül, ami segítségért kiált.
Kik is segíthetnek ezeken a szegény gazdagokon?
Lehet egyrészt segítő a házastárs. Ez igen kiválóan működik, ha a házastárs nem gondolkodik a saját karrierjén, és egyáltalában, ha egymást nem csalják meg fűvel és fával. Sajnos ez a modell teljesen atipikus, nem véletlen, hogy politikusaink egyike-másika VIII. Henrik babérjaira tör legalábbis a feleségek számát illetően.
Lehet segítő másrészt az egyház, vagy pedig a tőlük független karitatív szervezetek. Jó példaként hozhatom fel Németországot, ahol például a néhai Johannes Rau (szociáldemokrata politikusként) világi pozíciót vállalt az evangélikus egyházban, és az ezzel járó templomépítésekben, karitatív tevékenységekben való aktív részvétel biztosan segített Raunak, hogy minél helyesebben igazodjon el a világban.
Lehet aztán a pszichológushoz fordulni. A pszichológusok egy része talán képes valóban segíteni, de hát élni is kell valamiből, így aztán a jól fizetős kuncsaft megtartása fontos szempont. Ezért aztán sokszor csak forró kásaként van kerülgetve a probléma, változás nuku, a pszichológus pedig csak menedzseli a változatlanságot.
Lehet kurvázni, inni, tivornyázni a haverokkal, főleg, ha szegény gazdagja már szétverte családi életét.
Végezetül lehet seggnyalókat alkalmazni, tanácsadó, titkár, intéző és mindenféle virágnyelven megnevezett státusokban. A seggnyaló aztán munkához lát.
Először is lerendezi a konkurenciát. Ha gazdájának családja van, akkor szervezni kezdi a családi életet. Ő tartja nyilván a házassági évfordulókat, ő vesz hatalmas csokrétákat az asszonynak, sőt, ha igazán profi, még a karácsonyfát is ő díszíti fel.
Ha a gazda egyházi pozíciót tölt be, vagy karitatív tevékenységet vállal, akkor átveszi az ügyek rendezését. Ha a gazda idősek otthonába látogatna, akkor, hála mindenesének, immár nem Mari néni hosszas élettörténetét kell végighallgatnia hosszú perceken keresztül, hanem a stramm Bözsi néni nyilvános laudációját hallgathatja azért az általában jelentéktelen mértékű adományért, amit a gazda, illetve immáron a gazda nevében az ő pótolhatatlan mindenese lobbizott össze.
A pszichológus is rövid idő alatt azon veszi észre magát, hogy mindenes urunkkal többet kommunikál, mint kuncsaftjával. Jól tud ám az ilyen segítség jönni, mert szakma ide, szakma oda, azt mégsem árt tudni, hogy a főgóré épp leb..ta, vagy az egekbe emelte a kuncsaftot, volt-e otthon porcelándobálás, stb.
A kurvázás, tivornya világában a mindenes meg egész egyszerűen pótolhatatlan. Ötleteket hoz, új nőket szerez, igazi cimbora és barát válik belőle.
Vannak aztán az ügyek. Doktori disszertáció, Fejér megyei földek ügye. Világos, hogy a magasabb szintű logika, a gazda pszichéjének ápolása felülírja a kétszerkettőaznégy igazságát. Hát nem sokkal kerekebb a világ, ha lehet az a hülye kétszerkettő három, vagy akár öt is? Nagyjából igaz, minek kukacoskodni!
Le lehet tagadni a tizennegyedik havi nyugdíj ígéretét, lehet az őszödi beszédről hősi eposzt írni, a D-209-es elvtársat a haza hősének nevezni, lehet pufajkás múltú egyént szociáldemokratának nevezni (kandidátusi disszertációját pedig szépen elásni), hiszen a gazda pszichéje ezt a magasabb logikát kívánja meg.
Végezetül, ha visszatekintünk az elmúlt bő húsz évre, akkor azt is látjuk, hogy a korszak Fatia Negráinak pedig nem is kell álarcot viselniük, hogy pénzt verjenek, hogy elszed, pardon, elprivatizálják a nemzeti vagyont. Igazi, vérprofi seggnyalóinknak hála, mindegyikük úriembernek van bemutatva, amit legfeljebb némi pártközi viszálykodás zavar meg rövid pillanatokra.
Nagy ritkán aztán beüt a baj, és az a hülye kétszerkettő mégiscsak négynek bizonyul. Ráadásul abszolút kettős mércével: Egy összeollózott kisdoktori disszertáció összeollózott vagy értéktelen kisdoktori disszertációk tömkelegében összeollózottnak minősül egy személyes bosszú vagy politikai játszma keretében, mi több olyan szenny is az érintett fejére hull, amiről nem ő tehet. Hát igen, ahogy a szegény embereknek a lottóötös üthet be, ugyanúgy beüthet egy-két esetben anti-lottóötösként a bűnbak státus a politikai és gazdasági elitünk reprezentánsainak.
Szegény gazdagok?
Szegény Hazánk!
